Közös tiszteletadásra hívta településünk lakóit Heves önkormányzata. A megemlékezők az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc áldozatai, tizenhárom hős tábornoka és az első felelős magyar kormány miniszterelnöke előtt hajtottak fejet a pusztacsászi emlékhelynél és a Városháza előtt elhelyezett emlékműnél.
Heves város önkormányzata, oktatási intézményeink, a pártok és civil szervezetek képviselői virágokkal és mécsesek gyújtásával rótták le tiszteletüket a 48-as hősök előtt a Városháza előtt található emlékműnél, a pusztacsászi temető előtti kopjafánál és a hevesi szabadságharcosok emlékére emelt obeliszknél, a sírkertben.
Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos. Ők azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket az 1848–49-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár számuk tizenhat volt, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
“A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelhetni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a’ hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgotha porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanuk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a’ magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen! ”– hangzott el Kossuth Lajos megemlékező szónoklatában 1890. szeptember 20-án.
Arad neve a magyar nemzet számára egyet jelent október hatodikával, szabadságharcunk honvédtábornokainak kivégzése napjával.
Október hatodika hajnalán az aradi vár északi sáncában golyó által ölték meg Lázár Vilmos ezredest és négy tábornokot. A vár déli oldalán, a Maros árterén 9 honvédtábornokot akasztottak fel. Batthyány Lajos miniszterelnököt Pesten, a mai Szabadság tér helyén végezték ki.
Ez a sors jutott még 20 további magas rangú honvédtisztnek. Több száz tisztet ítéltek halálra, vagy az ítéletet várfogságra változtatták. Így a birodalom börtönei, pl. a pesti újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Munkács, Arad megteltek a magyar politikai rabokkal.
A kivégzett tábornokok közül a horvát származású Knézich Károly kötődött Heves megyéhez, aki már a szabadságharc előtt katonaként Egerben szolgált. A vésztörvényszék kötél általi halálra ítélte, negyedikként halt hősi halált. A kivégzés előtti éjszakán Egerben élő családjának írt búcsúlevelet. Csontjait – mint több más társáét is – az 1932. évi aradi árvízkor találták meg, ma örök álmát az ottani emlékoszlop kriptájában alussza.
Gy. Gömöri Ilona muzeológus a pusztacsászi emlékhelynél így idézte fel a fájó történelmi korszakot és szűkebb hazánk eseményeit:
“Nemzetőreink sírcsoportjánál október 6-án évről évre a hevesi 48-as katonákról, arról a nemzedékről emlékezünk meg, akik átélték és megszenvedték a szabadságharcot követő megtorlás időszakát.
A megtorlás nem az aradi kivégzésekkel kezdődött, hanem már jóval előtte, 1849 januárjában, és egészen őszig főként a polgári személyeket érintette.
A félelem májustól fokozódott igazán, amikor az uralkodó Haynaut bízta meg azzal, tegyen rendet Magyarországon. Az új főparancsnok tudatosan kegyetlen és megalázó módszereket vezetett be. Elkezdődött a vérengzés időszaka, mely nemcsak a katonákat, de a civil lakosságot is érintette. Halálba küldött jegyzőket, papokat, tanítókat is, akik valamilyen módon segítették a forradalmárokat, vagy csak a feladatukat végezve kihirdették pl. a függetlenségi nyilatkozatot.
Amikor júliusban megjelent Haynau kiáltványa, intézkedései már általánosan mindenkit érintettek valamilyen módon. Komoly gondot jelentett, amikor bevonták a Kossuth-bankókat, ellenszolgáltatás nélkül. A kiáltvány a katonákat fegyverletételre szólította fel, szabad eltávozást ígért. De a hazatérő katonákat megfigyelés alá vonták, a haza nem térőkről is összeírás készült. A volt forradalmárokat körözték, vagyonukat elkobozták.
Heves 1849 márciusában a császári csapatok fontos átvonuló- és állomáshelye volt, de a hadi események elkerülték. Júliusban az egész megyét megszállta az orosz, majd a császári hadsereg.
Hogyan alakult a különböző alakulatoknál szolgáló hevesi honvédtisztek sorsa?
Dömötöri Németh Albert nemzetőr őrnagyot – aki ekkor még csak 29 éves volt – büntetésként besorozták a császári hadseregbe. Miután hazajöhetett, itt, pusztacsászi birtokán gazdálkodott, majd négy cikluson át volt országgyűlési képviselő.
Gyöngyösi Petheő János honvédszázados már 1848 telén, a nagyszombati ütközetben fogságba esett, majd Josefstadtban raboskodott. Hazatérése után szintén pusztacsászon gazdálkodott.
Három hevesi honvédtiszt – Runyai Soldos Sándor, Völgyi Lajos és Bereczky Pál – akik előzőleg a tiszai hadsereg kötelékében harcoltak, Borosjenőnél tették le a fegyvert. Hazatértük után itteni birtokainkon gazdálkodtak, ill. hivatali tisztségeket töltöttek be.
A mindössze 25 éves Bernáthfalvi Bernáth Albert honvédszázados pedig a fegyverletétel után a menekülők egy csoportjával a Török Birodalom felé indult. Szomorú látvány lehetett, amint a több ezer ember – ki lovon, ki szekéren, ki gyalog – menetel az őszi sárban, ködben. Jó négyszáz kilométer volt az út a mai Bulgáriában lévő Viddinig, majd Sumláig, ahol katonai tábort állítottak. A menekülőkkel tartottak a politikai elit kiemelkedő vezetői is, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és más kormánytisztviselők. Bernáthfalvi Bernáth Albert később visszatért ugyan Magyarországra, de nem Hevesre, hanem Zemplén megyei birtokára.
A szabadságharcot követően Heves megyében 179 személyt fogtak hatósági eljárás alá. Az utolsó kivégzés 1850 nyarán történt Gyöngyösön, a hatvani országút mellett. Potoczky Gyula gerillahadnagyot akasztották fel, mert csapatával megtámadott és megölt egy császári ezredest.
Magyarországon a megtorlás során 145 főt végeztek ki. A Monarchia börtönei megteltek a magyar politikai foglyokkal, ezrek választották az emigrációt. Haynau mégsem érte el célját. A vértanúk halála és a megtorlássorozat nem elrettentette, hanem megerősítette a nemzetet. Példát mutatott a következő nemzedékek számára, hogyan kell a végsőkig kiállni egy eszméért. Az elért eredményeket nem lehetett már megsemmisíteni.”
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
