Magyarországon szinte mindenhol megterem a dinnye, de íze csak ott igazán jó, ahol a legkedvezőbb feltételeket találja. A dinnyészek régen is tudták, a sikerhez három feltétel együttes fennállása szükséges: „az idő, a lég és a föld”! És hogy miért éppen Heves lett a dinnyetermesztés egyik legismertebb területe, arról a Hevesi Históriák oldalán Gy. Gömöri Ilona muzeológus az alábbiak szerint tájékoztatja az olvasókat.
A hevesi dinnye egyediségét és utánozhatatlan zamatát az adta, hogy erdőirtások helyén termelték. A meleg, könnyen felmelegedő, homokos talajféleséget „heves talajnak” is nevezik. (lásd Pallas Lexikon).
A másik feltétel, a „lég” minősége. A dinnye száraz, napsütötte, fátlan vidéket kíván, hogy a nap jártában minden oldalát süthesse. A „lég” tehát legyen meleg és „gőzzel telt”. Szükség esetén ezt friss szalmás lótrágyával igyekeztek előidézni a dinnyésben.
A harmadik tényező az „idő”. A termelőnek pontosan tudnia kellett, hogy a szabadbani termesztés során mikor készítse el a „fészkeket”, mikor vesse el a magot. (Lehetőleg az év századik napján, április 10. körül.)
Dinnyeföldön. 19. századi ábrázolás (Forrás: Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben)
Milyen történeti adatok utalnak a helyi dinnyetermesztés kezdeteire?
A 16. századra mind a görög-, mind a sárgadinnye termesztése elterjedt Magyarországon. A török hódoltság idején új dinnyefajokat ismertek meg, bővült a fajtaválaszték. Heves vonatkozásában döntő jelentőségű, hogy a törökök Eger elfoglalása (1596) után Hevest katonai őrhellyé tették, központjában palánkvárat építettek. A lakosságot kiűzték a településről. A száműzött lakosok Heves északi és nyugati határában hozzáfogtak az erdők irtásához, hogy termelni tudjanak. Még a későbbi leírások is hatalmas, a Mátráig szinte összefüggő erdőket említenek ezen a területen.
A hódoltság után, az 1700-as évektől egyre több írásos dokumentumban nyomon követhető a hevesi dinnyészkedés múltja. A legnagyobb dinnyeföldek továbbra is az erdei irtásokon, a televényes, homokos területen, főként a Góbis-halom (a forrásokban Golyóbis halom) és Alatka környékén voltak. Azonban az irtásföldek fogytak, egyre nehezebben lehetett hozzájutni. A 19. században a helyi földesurak közbirtokossága közös földjeikből évente adott árendába (bérletbe) az igénylőknek. Télen kivágtak egy bizonyos erdőrészletet, melyet tavasszal felszántattak és „kidoboltattak”. A bérlők nagy összegeket fizettek egy-egy darab irtásföld évi használatáért.
Milyen dinnye termett Heves „heves földjén”?
A „hevesi vérbélű”-nek nevezett dinnye vastag, sötétzöld héjú, vörös húsú, és apró fekete magvú. A 19. század közepén önálló fajtának számított, megkülönböztették más fajtáktól, pl. a „csányi görgő”-től. Az 1864-ben megalakult Magyar Dinnyész Egylet 84 sárgadinnyefajta és 14 görögdinnyefajta termesztését javasolta, köztük a „Hevesi vérbélűt”. Ezeket 273 sárga- és 57 görögdinnyefajta szakszerű összehasonlítási vizsgálata után ajánlották. Szontagh Gusztáv, a kor egyik legszakavatottabb dinnyésze „A szenvedelmes dinnyész” című művében részletesen írt a Hevesben termesztett fajtákról, a hevesiről és csányiról is, megkülönböztetve a két tájfajtát. A szakértők versengtek egymással, ma már megmosolyogtató praktikákkal próbáltak nemesíteni. Sokszor éles hangon bírálták egymást a dinnyészeti lapokban.
1862-ben a Falusi Gazda folyóirat hasábjain azzal támadták a hevesi dinnyét, hogy leginkább szállításra jó a vastag héja miatt, ízben nem kiemelkedő. Petheő Lajos dinnyész hosszú cikkben válaszolt, melynek címe: „Felszólalás a hevesi görögdinnye ügyében”.
Felhívta a bíráló figyelmét arra, hogy a dinnye olyan növény, mely kifejezetten ragaszkodik a helyi környezet sajátosságához, ha idegen földbe kerül a mag, elveszik eredetisége, így nem lehet igazságosan megítélni. Bármennyire próbálják utánozni kedvelt földjét, már az első évben mind nagyságban, mind ízletességében veszít értékéből, második, harmadik évben pedig „tökéletesen elfajzik”. Csak az erdei irtáson, első évben termesztett dinnye az, mely „kitűnősége miatt híres nevét nyeré”. Aki nem tud irtásföldet bérelni, és szántóföldön, „parlagi dinnyét” termeszt, gyengébb minőségre számíthat.
Petheő Lajos eredeti dinnyemagot küldött a bírálónak a szerkesztőség közvetítésével, hogy legalább első évben közel olyan dinnyét termeszthessen, mely megcáfolja a hevesi dinnyéről adott bírálatát.
Milyen nagyságú lehetett az eredeti hevesi dinnye? Súlya legalább 8-10 kg. De minden bizonnyal ennél is súlyosabb volt az a példány, amelyről ezt írja Petheő Lajos:
„Kedvező évben mértem már hevesi görög dinnyét, melynek kerülete derékon nézve, 50 hüvelyket mért” Az 50 hüvelyk 127 cm-nek felel meg.
Bővebben a hevesi dinnye történetéről:
Gy. Gömöri Ilona: A hevesi dinnye. In: Tanulmányok Hevesről. (Szerkesztette Petercsák Tivadar és Szabó J. József) Heves, 2001. 409-425.
Forrás: hevesihistoriak.blog.hu
