2024. November 27. Virgil napja

Negyven év munkáját ismerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma

0

Országos elismerésben részesült Gönczi Ferencné óvodapedagógus, akinek 40 éves tevékenységét az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazta az államalapítás ünnepén. A kitüntetést – melyre Varróné Ungvári ­Ágnes, a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény vezetője terjesztette fel – a városunkban megrendezett díszünnepségen Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott és Sveiczer Sándor polgármester adták át.

Gönczi Ferencné óvodapedagógusi pályáját 1978-ban, képesítés nélküli óvónőként kezdte az Átányi Napközi Otthonos Óvodában, majd közel 10 évig a Hevesi 3. sz. Óvodában nevelte a rábízott gyermekeket.
1981-ben óvodapedagógusi diplomát szerzett a szarvasi Gál Ferencz Főiskola Pedagógiai Karán.
1987 augusztusában lett a hevesvezekényi óvoda nevelőtestületének tagja, ahol szakmai tudásával, jó szervezőkészségével, gyermekszeretetével és határozottságával hamar beilleszkedett a közösségbe.

2005-től öt éven át volt a tarnabodi óvoda pedagógusa, majd az Arany János úti Tagóvodában helyezkedett el.
Pályája során mindig tervszerűen, az eredményességet fokozva, magát állandóan képezve dolgozott. Gyermekközpontú egyéniség, a kicsik egyéni különbségeire figyelő és építő munkatárs, aki a tehetséges, a sajátos nevelési igényű, a hátrányos helyzetű gyermekek nevelését egyaránt szívügyének tekintette. Versmondó versenyekre, táncos fellépésekre, járási „Ki Mit Tud”-ra készítette fel óvodásait, ahol a gyerekek számos sikert értek el.

Negyven éves szolgálati idő után, 2018-ban köszönt el az Arany János úti Tagóvodától.

Hajnalkát a heol.hu is megkereste, akiknek így nyilatkozott: Egerben születtem, idén töltöm be a hatvanadik életévemet. Nyolcéves koromig Pétervásárán nevelkedtem, majd Hevesre költöztünk, ahol elvégeztem a gimnáziumot. A sors fura fintora, hogy nem szerettem óvodába járni, négyéves koromban ki is kellett engem venni onnan. Nem szerettem ott aludni, s nem ittam meg a tejeskávét. Így az én drága nagymamám nevelt engem.

A gimnázium után képesítés nélküli óvónőként helyezkedett el.

– Dönthettem, hogy vagy könyvtárban vagy óvodában dolgozom. Talán azért választottam ezt a szakmát, mert lehetett bennem pedagógusi véna, hiszen általános iskolában, a napköziben rendre feladatokat adtam az iskolatársaimnak. Ezeket kijavítottam, s leosztályoztam. Tulajdonképpen lehetséges, hogy tanárnak készültem.

Szarvason, levelező tagozaton végezte el az óvónőképző főiskolát, ezalatt a vezető óvónő, Csikós Ferencné mellett dolgozott, aki egyben a mentora is volt, és akitől rengeteg tanult a szakmáról. Csak a főiskola elvégzése után kapott saját csoportot.

A búcsúzó pedagógust jó érzéssel tölti el, ha régebbi óvodásaival találkozik az utcán, és azok most is megismerik, köszönnek neki.

– Ezek szerint csak jól végezhettem a munkámat. Rengeteg volt óvodásom nevét tudom, de ha esetleg mégsem jut eszembe, arcról szinte mindegyiket felismerem. Felbecsülhetetlen az az érzés, amikor a kisgyermek odamegy az emberhez, átöleli, s azt mondja: szeretlek. Ehhez a munkához nagyfokú hivatástudat kell, fontos a tehetséges gyerekek felismerése, s fejlesztése is – magyarázta. Végül hozzátette, habár hiányoznak majd neki az óvodás gyerekek, ő a nyugdíjas éveit is hasonlóan tartalmasan ­tölti majd el.

Hozzászólások lezárva.