Azokra a százezrekre emlékeztünk ma Hevesen, akiknek az életét elvette, vagy megnyomorította a kommunista diktatúra hazánkban. Az áldozatok emléknapját a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el, ennek értelmében 2001 óta minden év február 25-én előttük hajtunk fejet. Vasárnap a hevesi Helytörténeti Gyűjtemény lépcsőinél Szabó Zsolt államtitkár és Sveiczer Sándor polgármester jelenlétében, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére gyújtottunk mécsest.
HO TV
1945 és 1989 között több mint 70 ezer embert börtönöztek be politikai okból Magyarországon és a „háborús bűnösöket” nem számítva, az 1956-os megtorlás áldozataival együtt 714 embert végeztek ki. A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar gulág-áldozatot tartanak nyilván, ám ebben az elborzasztó számban még nem szerepelnek a járványokban, a tranzittáborokban és az odavezető út során elhalálozottak.
Magyar történészek becslése szerint a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcolt mintegy 600 ezer magyar közül minden harmadik honfitársunk életét vesztette. Rajtuk kívül a kommunizmus áldozata ugyanakkor az a sok százezer magyar is, akiket bebörtönöztek, vallattak, kínoztak, akiket megbélyegeztek, bármiféle hovatartozása miatt üldöztek, testileg és lelkileg megnyomorítottak.
„Egyre kevesebben vannak azok, akik saját tapasztalat útján ismerik is a kommunizmust. Azt az eszmerendszert, melynek kísértete bejárta az egész 19. századi Európát, leigázta a 20. századi Kelet-Európát, és követőkre lelt a Föld majd minden tájékán.
A kommunizmus boldogságot ígért mindenki számára, de elmaradottságot, nyomort és hanyatlást hozott. Egy ideális, egyenlőségen alapuló társadalom létrehozásának célját hirdette meg, helyette ideológiai erőszak következett, az értelmiség, a szabad sajtó elnyomása, a civilizáció megsemmisítése, az egyházak módszeres kirablása. A hatalom gyakorlásának módszere mindenhol a tiszta és egyszerű kivégzés, a kényszermunka táborokba való szállítás, deportálás, és maga az éhínség volt. Gyakran elgondolkodunk, főleg így télvíz idején, hogy milyen lélek kell ahhoz, hogy embertársainkat ilyenkor kitegyük az időjárás viszontagságainak és deportáljuk őket Szibériába.
A magyarországi kommunizmus célja a munkás-paraszt hatalom biztosítása, az egypárti diktatúra kiépítése, a magántulajdon teljes fölszámolása, a magyar hagyományok törlése, a proletár tradicionalizmus és internacionalizmus létrehozása. A hatalom gyakorlásának eszközei nálunk is hasonlóak voltak: állandó fenyegetettség, ellenőrzöttség, társadalmi bizonytalanság, egyéni és kollektív bűntudat kialakítása, a proletárhatalom önkényének legalitása az ÁVH segítségével, egy olyan rendszer kialakítása, ahol mindenki ellensége volt mindenkinek.
Ha összeadjuk a kommunizmus valamennyi áldozatának számát, legalább 100 millió ember haláláról beszélhetünk. Csak Magyarországon 1945-ben 189 608 fő került szovjet fogságba. 1946-ban a „málenkij” robotra mintegy 600-650 ezer magyart szállítottak el, közülük 250-350 ezren meg is haltak. 1951-ben Budapestről több mint 12 ezer főt kitelepítettek. Az ’56-os forradalom következtében mintegy 2000 haltak meg. 20 ezer fő megsebesült, 350 főt utólag kivégeztek, 22 ezer fő került börtönbe, 13 ezer főt internáltak, és mintegy 200 ezer magyar hagyta el szülőhazáját. Talán ezekből az adatokból is kiderül, hogy mi rejlik a mögött a sötét kor árnyát jelentő ideológia mögött, amely oly sokáig egy fél világot irányított, a másik felét pedig harcra késztette ellene” – mondta köszöntőjében Szabó Zsolt államtitkár.
Az emléknapon megjelenteket Gyimesiné Gömöri Ilona főmuzeológus üdvözölte, majd Tóth Miklós önkormányzati képviselő történelmi visszatekintését hallhatták.
„Ha a kommunizmus ideológiájának gyökereit keressük, az visszanyúlik a középkorig, azonban mint politikai rendszer, a 20. század elején jutott hatalomra. Nyomát óriási áldozatok kísérték. Magyarországon először 1919. március 21. és augusztus 1. között volt bolsevik típusú proletárdiktatúra. A 133 nap alatt mintegy 300 embert végeztek ki. A politikai okokból bebörtönzöttek, internáltak, túszként fogva tartottak számát 2-5 ezer főre becsülik a történészek.
A kommunizmus igazi megpróbáltatásai 1944-től jöttek el. Az országot elözönlötte a szovjet Vörös Hadsereg, magával hozva azt a szellemet, mely együtt járt a magyar lélektől idegen barbarizmussal. Országunk megszállási területté vált. Kiépült a diktatúra rendszere, mely szovjet példát követett. 1947-49 során felszámolták a többpártrendszert. A Kisgazdapártot szétverték, a róla leszakadó pártokat betiltották, vagy ellehetetlenítették. A szociáldemokratákat beolvasztották a kommunista pártba, így jött létre a Magyar Dolgozók Pártja, mint egyedül működő párt 1949 és 1956 között.
A szovjetek málenkij robot, vagyis kis ingyen munka címén máig tisztázatlan számú embertömeget hurcoltak el szovjet munkatáborokba 3 nap helyett 3 évre vagy még többre, vagy örökre. Egy ilyen vagonba kerülhetett valaki csak azért, mert volt rajta egy leventesapka, német vezetékneve volt, vagy egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen.
Kárpátaljáról, amelyet 1945 nyarán a Szovjetunióhoz csatoltak, minden 16 és 60 év közötti magyar férfit elhurcoltak valahova a Szovjetunióba a szocializmust építeni.
Az új, szovjet típusú berendezkedést szinte minden társadalmi réteg megszenvedte. A 100 holdon felüli birtokokat fel kellett osztani. A nagy múltú nemesi családok – akik az ország történetét évszázadokon át alakították – eltűntek az országból. Az itt maradottak megalázva és kitaszítva élték további életüket.
A földművesek közül minden olyan gazdát, akinek 20 holdnál nagyobb földterülete volt, kuláknak nyilvánítottak, és a legkülönbözőbb büntetésekre számíthattak. Az üldözéssel a kulákokat tönkretették, társadalmilag megsemmisítették. Hat év alatt ezt a réteget sikerült kiiktatni a falvak életéből, de ezzel együtt megkezdődött a hagyományos paraszti társadalom felbomlasztása is.
Az iparosoktól elvették a műhelyeiket, a kereskedőktől a boltjaikat. A tehetős polgári réteg is áldozattá vált, amikor házaikat át kellett adni az új rendszer kegyeltjeinek.
1948-ban az iskolák államosításával az állam kezébe került a kommunista ideológia terjesztésének legfontosabb területe.
A Rákosi-korszak sötét visszaéléseiről, a rettegésről és bizonytalanságról, az Andrássy u. 60.-ról, Recskről és Kistarcsáról mindannyian hallottunk. Tőlünk nem messze, Recsken 1950-1953 között mintegy 1500 embert tartottak kényszermunkatáborban kegyetlen körülmények között. A Közép-Tisza vidékén és a Hortobágyon 12 hasonló tábor működött. A kitelepítetteket minden indoklás és ítélet nélkül hurcolták el, s tartották, dolgoztatták embertelen körülmények között. Ezeken a helyeken a gyermekek is együtt szenvedtek szüleikkel.
A Rákosi-korszakban halálos ítélet miatt vagy a börtönviszonyok következtében mintegy kétezren haltak meg. A bíróságok 387 ezer embert ítéltek szabadságvesztésre, vagy helyeztek rendőri felügyelet alá. A letartóztatások, kihallgatások módja, a verések, a testi és lelki megaláztatások az emberi méltóságot sárba tiporták, minden erkölcsi megfontolást nélkülöztek. A kínzások, éhezés és fázás, a nehéz munka következtében sokan még fogságuk idején meghaltak, mások testileg-lelkileg megrokkantak” – sorolta Tóth Miklós a diktatúra borzalmait.
A megemlékezés kapcsán Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ dolgait ma is ideológiai alkotóműhelyek által kreált fikciók alapján akarják egyesek kisajátítani és irányítani. Mi, magyarok nem kérünk a kommunisták által ígért egyenlőségből. Nem kérünk a szocializmusból, és az európai egyesült államok eszméiből. Nem akarjuk a kevert társadalmat, nem akarjuk az idegen vallású és kultúrájú bevándorlók tömegével felhígítani nemzetünket. És nem akarjuk a keresztény vallásunkat iszlámra cserélni. Nem engedjük, hogy felelőtlen ideológiai manipulátorok és tőzsdei spekulánsok ránk erőszakolják az akaratukat. Magyarország nem zsarolható, ezért bátran kijelentjük, hogy Magyarország nem lesz bevándorló ország – tette hozzá.
„2018. április 8-án ez a választás tétje! Azt, hogy milyen országot örökítünk utódainkra, nem az oktatásügy, vagy éppen az egészségügy jelenlegi állapota határozza meg, még csak nem is a jól működő gazdaság. Mert ha a következő években migránsok ezrei, tízezrei fogják az országot elárasztani, akkor bizony még az is elvész, ami eddig jól működött. Életünk oly korban játszódik, amikor nekünk kell az ország sorsát meghatározni, hiszen nem mindegy, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy magyar nemzetet tudunk-e átadni, vagy egy nemzetközi, átláthatatlan, ne adj’ isten, keresztény gyökerektől mentes iszlám államot. Ne engedjük ezt, mert nekünk Magyarország kell, hogy legyen az első!”
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
