Szent Márton szerzetespüspökről emlékezünk meg liturgikus emléknapján, november 11-én. Márton napja egykor gazdasági határnap is volt, hozzá számos népszokás és hiedelem is kapcsolódott. Márton életében több átalakulás is történt: katonából szerzetes, szerzetesből püspök, püspökből térítő próféta lett.
Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.
A másik hagyomány Savariát, vagyis Szombathelyet tartja Márton szülővárosának. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton-templom, mely a régebben különálló Szentmárton falu temploma volt, a hagyomány szerint Márton szülőházának alapjaira épülhetett.
Márton katona volt. Miután 22 éves korában megkeresztelkedett, s meghallotta az Úr hívását, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.” Így is történt.
A legismertebb róla szóló történet
Amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”
Márton élete legfőbb céljának a keresztény hit terjesztését tartotta. Másik fontos üzenete a közösségre vonatkozik. Márton egyformán szolgálta országát és vallását, azaz mindkét közösséget egyszerre. A harmadik üzenet pedig az út maga. Márton, mint „viator”, azaz „utazó” mindig úton volt: járta a falvakat, egyházmegyéjét, látogatta papjait és püspöktársait és ezzel is tanúbizonyságot tett Krisztusról. Térítette a pogányokat, megszervezte a hitközségeket. Egyházközségeket létesített, amelyek később vallási központokká váltak. A megtérített vidékekre elküldte tanítványait, hogy folytassák a keresztény hit megszilárdítását.
Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte.
Márton napja a néphagyományban
Márton ünnepe a középkor óta határnap volt: a gazdasági év kiemelkedő zárónapja. A jószág e nap táján került be télre az istállóba. A pásztorok, főleg az ország nyugati részein, ezen a napon számoltak el szolgálatukkal. A krónikák szerint Márton napja a fizetés, tisztújítás napja is volt. Az erdélyi pásztorok e-napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte és tavasszal az állatok kihajtására használta.
„Aki Márton napján libát nem eszik…”
A legenda szerint, amikor hírét vette, hogy Mártont püspöknek szánják, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, ezúttal Márton rejtekhelyét árulták el.
Libát viszont nem azért eszünk Márton napkor, mert azok árulták el rejtőzködését, hanem mert a tavaszi kisliba erre az időre érte el a vágó súlyt.
Érdekesség
Egy régi deák mondás szerint hagyományosan ludat ettek, bort ittak a szent püspök ünnepén, amely az óév utolsó nagy jeles napja volt, mert adventtel már az új esztendő kezdődött. A lakomák célja volt, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak, illetve az is magyarázza a nagy áldomásozást, hogy közeledett az advent, amely a karácsonyt megelőző böjti időszak volt. A múlt század végén még élő mezőkövesdi matyó hagyomány szerint a lakodalmakat az igazi nagyfarsang mellett Márton-nap táján ülték.
Forrás: Magyar Kurír, Új Ember
Kép: Ismeretlen magyar mester: Szent Márton és a koldus
