Mezőőrök. A határt járva vigyázzák a termőföldeket, védik a terményeket, termékeket, eszközöket és haszonállatokat – a gazdák, vagy az önkormányzat tulajdonát, Hevesen is. Az idén 10 éve fennálló szolgálat kezdetben a Polgármesteri Hivatal, azon belül a Költségvetési, Beruházási és Városüzemeltetési Iroda részeként működött, most pedig külön intézményként látja el feladatát, Kis Gábor vezetésével.
Őt kérdeztük a mezei őrszolgálatot ellátó munkatársak tapasztalatairól:
Mennyi mezőőr dolgozik a hevesi termőföldek védelméért, és mekkora területet kell bejárniuk?
Három fővel látjuk el a szolgálatot Heves közigazgatási területén, és itt a külterületről beszélünk, ami majd 10 ezer hektár. Ez három részre van felosztva, így háromezer párszár hektár jut mindhármunkra. Ezt a lehetőségeinkhez képest próbáljuk napi szinten ellenőrizni, átlátni és nyomon követni, ami – valljuk be – elég nehéz. A feladatunk legfontosabb része az elriasztás. Az állandó jelenléttel próbáljuk megelőzni a károkozást, hiszen nemcsak a lopással okozott kár az, ami mérvadó, hanem amíg eljut odáig. Akár a kerítés lebontásával, akár azzal, hogy a kukoricát letarolja, miközben gyűjti a csöveket.
Mire kell fokozottan ügyelniük a különböző időszakokban?
Minden évszaknak megvan a maga prioritása, azok a termények, tárgyak, amiket kimondottan védeni kell, vagy jobban oda kell rájuk figyelni. A gyümölcsösök tulajdonképpen egész évben állandó veszélynek vannak kitéve: a csemeték, a termés, a kerítés, az oszlopok, a szivattyúk – ezek mind-mind a védendő kategóriába tartoznak. A szezon a bodzaszedéssel indul, folytatódik a különböző gyümölcsök érésével, melyeknek a felügyelete egészen őszig állandó feladatot biztosít, ezeket követi a kukorica és a napraforgó. Késő ősztől pedig az önkormányzati fasorokból, erdőkből – szinte ahonnan csak érik – viszik az emberek a fát. Sokan azt hiszik, hogy ami a határban van kint, annak nincs gazdája, holott minden egyes négyzetcentiméter földnek megvan a tulajdonosa. Ha nincs elkerítve, akkor is.
Mindezen feladatok ellátását milyen forrásból fedezik?
Az őrszolgálat működési költségeit 50-50%-ban a földhasználók, illetve a központi költségvetés biztosítja. A díj hektáronként van lebontva, a legmagasabb fizetési kategória a gyümölcsös, mivel az egész éves odafigyelést igényel, utána a szántó, majd a gyep, rét és a legelő. A képviselő-testület olyan összeget határozott meg, hogy a hevesi gazdákat ne terhelje meg túlzottan. Ennek egy részét is jó pár éve az önkormányzat vállalja magára, mivel a földhasználók cseréje miatt a tulajdoni viszonyok nagyon nehezen nyomon követhetők. Sajnos, a köztudatba a mezőőri díjak még nem nagyon épültek be, holott azok tényleg annyira minimálisak, hogy ha 1 vagy 2 lopást, rongálást meg tudunk akadályozni, már azzal megtérülnek.
Mely szervezetekkel működik a szolgálat együtt?
Három éve vagyok a mezőőrség tagja, aminek 2014-ben pályáztam meg a vezetői pozícióját. Ekkortól működik a szolgálat önálló intézményként. Erről az időszakról tudok beszámolni. 2013-tól 2015-ig a rendőrséggel igen szoros és naprakész kapcsolatban voltunk. Az elmúlt évben a hevesi állomány határnál teljesített szolgálata, és egyéb elfoglaltságok miatt ennek az együttműködésnek az intenzitása egy kicsit csökkent, de még mindig elég sok közös szolgálatot adunk. Megfelelő hely- és emberismerettel rendelkezünk, így kölcsönösen tudjuk segíteni egymás munkáját. Mi tudjuk, hogy melyik földet melyik gazda műveli, kinek az illetékessége és egyéb dolgok…
A Rendőrségen kívül folyamatos az együttműködés a Polgárőrséggel, hivatásos vadászokkal, természetvédelmi őrökkel és a Katasztrófavédelemmel. Személyes a kapcsolat a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságával is, akik rendszeresen ellenőrzik a mezőőri naplók vezetését, illetve gondoskodnak a továbbképzések szervezéséről.
Hogy néz ki a mezőőr egy napja?
Főként a terület bejárással, illetve a gazdákkal való folyamatos kapcsolattartással telik el a szolgálat. Az ellenőrzés akkor jó, ha kiszámíthatatlan. Próbálunk úgy időzíteni, hogy mindig más időpontban legyünk más-más helyen. Az éjszakák és a hétvégék sem maradnak „üresen”.
Vezetőként milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban?
Nagyon nehéz az emberekkel bánni. Mindenkivel meg kell találni a megfelelő hangot, hogy a megfelelő mederben maradjon a beszélgetés, legyen akár a föld tulajdonosa, akár a sértett, akár az elkövető. A szabályok ugyanis mindenkire érvényesek, azokat be kell tartani.
Kedvező tapasztalatom több is van, ezek mind egyfajta visszajelzések a jól végzett munkával kapcsolatban. Mindenhol ott lenni, vagy egy embernek a földjére összpontosítani nem tudunk. Megvannak azok a növénykultúrák – dinnye, kukorica, paradicsom, paprika – amik folyamatos felügyeletet igényelnek. Jó érzés, amikor egy gazdálkodó azt mondja: képzeld, nem kellett augusztustól a kukoricám őrzését biztosítani, elég volt csak szeptember közepétől, és ezzel mennyit megspóroltam. Ez nem biztos, hogy kizárólag a mi érdemünk, de nekünk is szerepünk van benne.
Az lenne a legoptimálisabb, ha egyáltalán nem lenne szükség a mezőőri szolgálatra…
Szerintem ez a világ soha nem jön el.
Hogyan lehetne mégis elérni azt, hogy kevesebb károkozás történjen?
Általában 3 csoport van kint a határban. Vagyunk mi, mezőőrök, vannak, akik kint dolgoznak és vannak, akik el akarják tulajdonítani azt, amiért a másik megdolgozott. Mi ketten tehetünk azért, hogy a harmadikat elriasszuk. Számtalanszor volt rá példa, hogy a gazdálkodó telefonon szólt nekem, hogy a szomszéd földjén mozgást lát, és akkor én rendőrrel, kollégával, vagy egyedül, de mentem. Tehát a híráramlás nagyon fontos. A legrosszabb az, ha hátradőlünk, és azt mondjuk: a szomszédé, hadd vigye! És mi lesz, ha holnap az enyémet viszi, és a szomszéd fogja látni?
Történt olyan is, hogy a város szélén élők láttak a határ felé menekülőket lakóházból eltulajdonított dolgokkal, és a rendőrség után én voltam a második, akinek szóltak. A közös munkának akkor is meglett az eredménye, az elkövető rendőrkézre került.
A kulcs a kommunikáció. Egymás között, velünk, a rendőrökkel. És hogy figyeljünk ne csak a sajátunkra, hanem a másikéra is!
