Valószínűleg nem él már olyan ember, aki személyesen találkozhatott vele, de talán mindenki tudja, ki volt az a hevesi kötődéssel is rendelkező, ünnepelt színésznő, akit rajongói és a művészvilág a „nemzet csalogányaként” tisztelt és emlegetett. Ki volt az a fiatalasszony – egy itteni földbirtokos, Soldos Sándor felesége -, akinek az életében kitörölhetetlen nyomot hagyott Heves és a szomszédos Tenk, és akinek a nevét ma utca és Színkör is őrzi városunkban?
Reindl Ludovika Rimaszombaton született 1850. szeptember 8-án. Édesapja huszártisztként harcolta végig a szabadságharcot, majd vándorszínésznek állt. Édesanyja is színésznő volt, aki a társulattal Losoncról Rimaszombat felé tartva, a város első lakóházában, egy csizmadia-mester otthonában hozta világra leányát. Gyermekkorában vidéki társulatokban ismerkedett a színészmesterséggel. Alig négyévesen már statisztaként szerepelt, két évvel később pedig az esztergomi Fürdő Szállóban lépett színpadra. Apja halála után egy Kölesi nevű színészcsalád vette pártfogásába, ekkortól használta a Kölesi Lujza művésznevet. Tizennégy évesen a budai Népszínházban játszott, közben Szabadkára szerződött, és alig tizenhat évesen kötött házasságot Blaha János cseh származású osztrák karnaggyal. A férfi ugyan nem tudott magyarul, Lujza pedig németül nem beszélt, de egy leckeóra végén énektanára szerelmet vallott a meglepett színésznőnek és egyben a kezét is megkérte. Férje iránti tiszteletből – aki felismerte az ifjú színésznő tehetségét és a későbbiekben a karrierjét egyengette – élete végéig viselte a Blaha nevet.
1871-ben a debreceni Csokonai Színház Gerolsteini Nagyhercegnő című darabjában látta őt először Soldos Sándor, ez időben Hevesen élő és a pusztatenki család birtokán gazdálkodó földbirtokos, aki egy vásár alkalmával vetődött el Debrecenbe.
Négy év múlva Soldos Pesten időzött, és a társaságokban forogva sok kedves barátra tett szert. Közéjük tartozott Péchy Andor, aki otthonosan mozgott nem csak a főúri szalonokban, de a híres színpadi csillagok öltözőiben is. Ő mutatta be a földbirtokost egy véletlen találkozás alkalmával Blaha Lujzának. Néhány hónappal később, az akkor már hat éve özvegy, 25 esztendős, körülrajongott művésznőt Némethy György Egerben időző színtársulata hívta meg vendégjátékra, és ő három nap múlva már Soldos Sándor menyasszonya volt. Szeptember 20-án, óriási közönség jelenlétében tartják meg az esküvőjüket a pesti belvárosi templomban. A szertartás után az ifjú férj hevesi kastélyába költözött párjával, ami a mai Blaha Lujza utcában állt. (A hevesi Soldos-kastély 1945 után sajnos tönkrement, a helyén telkeket létesítettek.)
Az első hetekben, hónapokban a híres színésznő jól érezte magát a falusi portán. Naplójában így írt erről: „Soldos Sándor, az uram, nagy szeretettel vesz körül… még a gondolataimat is eltalálja és mindenben a kedvemben jár.” Kezdetben nagy érdeklődéssel figyelte a falusi nép életét, egész nap kint járt, elbeszélgetett a helyiekkel, tanulmányozta őket, a beszédjüket, modorukat, szokásaikat, mozdulataikat, hogy ”…majd ha szükségem lesz rá, előszedem szépen az emlékezetemből, mint ahogy a kincset előszedi az ember az almáriumból. Az én almáriumom egész kis kincsesház immár, ebből jó sokáig lehet majd takarékoskodni.” – olvasható az említett naplóban.
A fiatalasszony örömébe azonban már a kezdetektől üröm is vegyült, mert második férje semmi érdeklődést nem tanúsított felesége színházi dolgai iránt. A művésznő ilyenkor fájó szívvel gondolt Blaha Jánosra, aki igazi nagy, messze földön híres színésznőt akart belőle csinálni. Soldos nem csupán közömbös volt neje munkája iránt, hanem végül azt akarta, hogy hagyja el a színpadot. Így a jónak induló házasság rövid idő alatt elromlott. A két, össze nem illő ember négyévi házasság után intett búcsút egymásnak.
Blaha Lujza két év múlva harmadszor is férjhez ment, mégpedig báró Splényi Ödönhöz, akivel boldogan éltek.
1901-ben indította útjára a Nemzeti Színház az örökös tagság intézményét, melyet elsőként Blaha Lujza kapott meg, de megszűnéséig a Népszínházban játszott, ahová 1875 óta kötötte szerződés, és ahol – mint a magyar népszínmű legkiválóbb tolmácsolója – legnagyobb sikereit aratta. Egyik utolsó nagy fellépése 1908-ban a Csíky Gergely operetté átdolgozott Nagymama c. színdarab főszerepe volt. Tulajdonképpen 1914-től visszavonultan élt nővérével az ún. “Szelényi”-házban levő lakásában. Egy végzetes tüdőgyulladás vette le végleg a lábáról, amiből fölépült ugyan, de attól fogva haláláig ágyhoz kötötten élt. Kilencven éve, 1926. január 18-án, 76 éves korában hunyt el a „nemzet csalogánya”.
Forrás: Wikipédia és Vörös Dezső: Blaha Lujza négy éve Hevesen és Tenken (Műhely Arcképcsarnok, Életutak)
