A magyar kormány napjainkban kiemelt figyelmet fordít a nemzeti hagyományok népszerűsítésére, átörökítésére, amely egyet jelent a nemzet múltjából fakadó büszkeséggel. Az országos törekvésekkel összhangban Heves városában is fokozottabban jelennek meg a rendezvényeken a hagyományőrző programelemek, helyi kézművesek, ipaművészek termékei. A Heves Média Kft., valamint a HKK Művelődési Központ Tagintézmény munkatársainak a múlt esztendőben elindított, Heves város kézműves alkotóit bemutató interjú-sorozatának keretében, most Lassú Imre fazekasmesterrel ismerkedhetünk meg, akinek országszerte híresek különlegesen szép, áttört mintájú zöld mázas cserépedényei.
Lassú Imre fazekas népi iparművész Karácsondon született, tanított Átányban majd Hevesen. Felsőfokú tanulmányait az egri főiskolán végezte matematika, kémia és rajz szakon. 1979-ben Tokajra került, a művésztelepre, ahol a fazekas mesterséget oktatták. Itt ismerte meg a szakmát, majd itt lett később rajztanár és szakkörvezető. Tanítványai közül az általa vezetett képzőművészeti, illetve a kerámiaszakköröknek köszönhetően többen is megszerették a mesterséget és lettek fazekasok.
1989-ben a Megyei Művelődési Központ alkotói díját, 1991-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Népművészetért Alapítvány alkotói díját nyerte el munkáival. A Fazekas Népi Iparművész címet 2002-ben kapta meg. 2004-ben Heves Városa „Pro Urbe Heves” -díjjal tüntette ki a népi iparművészet terén végzett kiemelkedő tevékenységéért, mellyel hozzájárult a város hírnevének öregbítéséhez.
Számtalan kiállítása volt a megye több településén, de Budapesten, Tokajban, Zsámbékon, Mezőkövesden és Jászapátiban is. Örömmel jön átadni tudását kicsiknek és nagyoknak egyaránt, nyári kézműves alkotótáborunkba, illetve a jeles ünnepeinkhez kötődő hagyományőrző családi játszóházainkba. Idén a megváltozott körülmények miatt, most mi látogattunk el hozzá, hogy láthassuk hogyan dolgozik a mester, megtekinthessük műveit, valamint munkásságáról kérdezzük.
– Hol és mikor milyen körülmények között ismerkedett meg a fazekas mesterséggel?
Amikor a szakkörvezetői és művészetoktatói engedélyt megkaptam, 1979-ben meghívtak Tokajba, a művésztelepre. Ott eleinte festegettem meg rajzoltam azokat a gyönyörű korsókat, amiket a fazekasok, a szakma ifjú mesterei alkottak. Én is nagyon szerettem volna valamit készíteni, és amikor a többiek elmentek ebédelni, akkor a barátommal odaültünk egy-egy koronghoz, hogy majd csinálunk valamit, de még egy nyomorult hamutál sem sikerült. Semmi! A következő évben úgy hirdették meg a telepet, hogy jön Pestről egy művésznő, aki majd a kerámiázást tanítja. Sövegjártó Máriának hívták, ő kezdett el velünk foglalkozni: megmutatta, hogyan szorítsuk és érezzük az agyagot. Akkor már egy pár kis edényt tudtam készíteni. Amikor hazajöttem, elhatároztam, hogy én is kitanulom a fazekasságot. A művésztelepen tanultam az ottani mesterektől, az egyik évben Dorogi Józseftől, majd a Dunántúlról érkező Tamás Laci bácsitól, az ottani Népművészeti Szövetkezet vezetőjétől tanulhattam, aki országos hírű fazekas volt.
A végén már önállóan is tudtam dolgozni. Ekkor gondoltam, hogy most már kellene egy fazekaskorong és egy kemence. Először egy vályogkemencét építettem, ami működött rendesen, csak az volt a baj, hogy sajnos mindig belehullott valami az edényekbe. Ez főleg a mázasedényeknél volt érdekes, amikbe beleégtek a morzsák. Utána készítettem egy felsőhuzatú kemencét, aminek két és fél, háromméteres kéménye volt. A belsejét samottlapokból építettem, azzal már viszonylag jól tudtam dolgozni.
– Tudjuk, hogy az alapanyag az egyik legfontosabb ennél a mesterségnél. Honnan szerzi be az arra alkalmas agyagot és milyen előkészületeket igényel felhasználás előtt?
Kecskemétről szoktam beszerezni, onnan veszek 3 mázsát egyszerre. Ez olyan agyag, ami már jól elő van készítve, felhasználás előtt csak jól meg kell gyúrni, azért, hogy a külső felülete nehogy szikkadtabb legyen, mint a belseje. Ezzel az összegyúrással egységesítem. Igazából más előkészítést nem is igényel.
– A népi kerámia formában, színben és díszítésben a magyar népi díszítőművészet egyik leggazdagabb ága. Bizonyára vannak csak Önre jellemző sajátos formák, technikák, minták! Milyen stílusirányzatok hatottak leginkább tevékenységére?
A színes kerámiák tekintetében a gyöngyösihez állok közelebb. Területileg is, és azért is, mert tetszik. De ennek az a hátránya, hogy nem sok mintát alkalmaz. Nem olyan változatos, mint a mezőtúri, vagy például a székely korondi kerámia. De azokat a motívumokat csak az edény egy részletében is fel tudom használni. Például a szélét gyöngyösi mintával díszítem, a közepébe pedig egy kakasos mintát teszek.
– Többször szóba került a kemence, az égetés fontossága és sokfélesége. Mesélne nekünk a végső munkálatok érdekességeiről?
Ma már elektromos kemencét használok, amit Költő András készített nekem. Ő már nagyon idős, de szerencsére még mindig dolgozik. Ez a kemence szépen felmelegedik 1000 fokra, majd játszik a tűzzel, úgy mondjuk, hogy dajkálja a tüzet. Másnap ki lehet szedni, de 24 órának mindenképpen el kell telni. Nem szabad hirtelen hűteni, mert pókhálós lesz a máz, úgy mondják szaknyelven, hogy „háriszosodik”.
– Az agyagon kívül foglalkozik-e más alapanyaggal, illetve más népi tárgyalkotással, valamint mik a további tervei?
Valamikor foglalkoztam szobrászattal, valamint fafaragással, de nekem a kezemhez leginkább a kerámia áll. Úgyhogy a továbbiakban is ezt szeretném folytatni, az agyaggal dolgozni.
Köszönjük Lassú Imre népi fazekas mesterünknek, hogy alkotóműhelyében meglátogathattuk és egy csodás délutánt tölthettünk társaságában. Nyomon követhettük, ahogyan a kezei között az egyik korongon egy gyönyörű tányér, a másikon pedig egy csodaszép váza született. Beszélt nekünk a munka közben használt eszközökről, és megcsodálhattuk a már kész mázas kerámiáit, a vázákat, kancsókat, szilkéket, bödönöket. Hosszan mesélt a vizes kantákról, amelyekkel régen a vizet hordták, a borhűtő edényekről, valamint sok minden másról a fokhagymatartótól a pálinkás butelláig. Ezeket az alkotásokat hamarosan videó-összeállításunkban fogjuk bemutatni. Megtudhatják majd azt is, hogy mi az a „totyaszilke” vagy milyen célra használták régen a „határi korsót”, valamint a népművészeti motívumok sokféleségét vizsgálva, milyen is az az úgynevezett „ökörhúgyos” minta.
Nagyon jó egészséget és további sikereket kívánunk fazekasmesterünknek!
Az interjú készítői: Balogh Margó főszerkesztő, Pintér Zsuzsanna szerkesztő, Boldogh Andrea riporter
Fényképezte: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
